Fanni és Boldi Londonba költözik 2.

Jó, csaltunk, az előző rész nem is a költözésről szólt... Úgyhogy akkor majd most.

Ott tartottunk - ha még emlékszik az a néhány ember, aki a 10 kattintást produkálta a bejegyzésünknél (nektekseírunkmitöbbet!!!) -, hogy Fanni megkapott még egy melót és most már muszáj volt abbahagyni az ingázást, Londonba kellett költözni, már csak anyagi megfontolásokból is. 
Ami vicces, mert persze London drágább, mint Bristol, de az még drágább, ha egyszerre két városban tartasz fenn otthont és utazol heti vagy napi (??) szinten. (Nem röhög, van aki tényleg napi szinten ingázik London éa Bristol között!) Amúgy a heti szintű utazás is fárasztó volt kissé, a két város 3, csúcsforgalomban inkább 3,5 óra buszútra van egymástól (a vonat amellett, hogy nem sokkal rövidebb, iszonyatosan drága).

Egyszóval felgyorsultak az események, és mivel mi egész jól abszolváltuk ezt az átköltözést, gondoltuk, megmondjuk, hogyan is kell ezt csinálni. Következzenek a jó tanácsok, Sue Townsend, az örökbecsű Adrian Mole alkotója stílusában, aki sajnos nemrég itthagyott minket. (Olvassátok el A nő, aki egy évig ágyban maradt című könyvét, idén jelenik meg magyarul, elég mókás. Mi egy bristoli ház kerítéséről jutottunk hozzá.)

Nőkért dolgoznak - szubjektív beszámoló angliai nőszervezetekről 2. Egy kelet-londoni nőszervezet

Folytatom a sorozatot, immáron egy londoni szervezettel, akiknél 6 hónapot dolgoztam. Nekik köszönhetem, hogy elkezdtem ingázni Bristol és London között. Szerencsére másfél hónap után a kissé fárasztó ingázás megszűnt és átköltöztünk Londonba, amúgy egy másik munkának köszönhetően. 

A nőszervezet, amely az első angliai fizetett munkámat adta, már 26 éves. Tavalyelőtt nagy ünnepség volt a 25. évfordulón, most mondjuk épp úgy tűnik, közel áll a megszűnéshez, de erről nem fogok részletesebben írni. Helyette inkább arról, mit csináltak ők, hogyan segítették a nőket és mi volt az én feladatom a szervezetnél.