Tartozunk már egy ideje ezzel a bejegyzéssel, mert eddig csak morzsákat potyogtattunk személyes életünk részleteiből...
Szóval annak, aki nem tudná: mivel nem tudtunk otthonról szállást szerezni, megérkezésünkkor (és még utána ideiglenesen 2 hétig) távoli rokonoknál (haha) laktunk. (Távoli rokon: tulajdonképpen mostohatestvérek vagyunk, ha nem vesszük nagyon komolyan ennek a rokoni köteléknek a szabályait.)
Vendéglátóink: Mark (65, dokumentumfilmes), felesége, Sue (57, pszichoterapeuta), fiuk, Sam (23, jelenleg zeneszerzéssel foglalkozik, miután befejezte első egyetemi képzését antropológia szakon). Lányukkal, Annával, aki Londonban tanul, nem találkoztunk, mondhatnánk, hála istennek, mivel az ő szobájában aludtunk. :)
Vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, és iszonyú segítőkészek, legyen az CV-k nyomtatása, vacsorafőzés, vagy kedvenc sorozatuk, a Downton Abbey velünk való megkedveltetése. Azt hiszem, talán mi voltunk a legstabilabb lakók a házban, a többiek jöttek-mentek, néha napokra elmentek (főleg Mark, mert forgatni ment), viszont nagyon hálásak voltak nekünk, amikor mi főztünk az egész családnak vacsorát (annyira hálásak, hogy másnap már nem is tudtam enni a maradékból, mert nem volt maradék). A ház tipikus angol sorház a Cotham nevű negyedben (ld. első bejegyzésünket), ami elég menő része Bristolnak, de nem a leggazdagabb (az különálló kertesházas).
Az első két hétben sikerült elintézni, hogy mindkettőnknek legyen angol mobilunk, Boldi azóta optimista módon bankszámlát is nyitott és bejelentkezett a National Insurance Number-ért (itteni TAJ szám). Én megismerkedtem az egyetemmel, a témavezetőmmel és más tanárokkal, részt vettem a workshopon, stb. Időnk legnagyobb részét azonban szállás- és álláskereséssel töltöttük.
Lakást illetve szobát nagyon nehéz volt találni, főleg azért, mert mi 3 hónapra kerestünk és az itt nagyon rövid idő, hiszen sok az egyetemista, tehát mindenki igyekszik legalább egy egyetemi évadra kiadni a szállást. A hivatalos, ügynökségen keresztül történő bérlés esetén a minimum időszak 6 hónap. Végül nagy nehezen találtunk egy szobát egy házban, ahol minden szobát külön-külön kiadnak. De erről majd egy következő bejegyzésben! :)
Anglia persze más, mint máshol, de a nagyon közhelyes dolgokon kívül (bal oldali közlekedés, tejes tea, számunkra meglepő hidegtűrés, és a másfajta konnektorok, amire felkészülni mellesleg tökéletesen elfelejtettünk!) túl nagy kultúrsokk nem ért minket. Eddig azt hiszem, inkább csak a jó oldalát láttuk annak, hogy itt vagyunk, és nem otthon: kedves, segítőkész emberek - és nem csak az ismerősök, hanem ismeretlenek is, legyen az útbaigazítás vagy bolti vásárlás közben a legjobb tealelőhely megosztása; pezsgő életű, de nem túlzsúfolt város (Bristolban kb 400 ezren laknak, erre jön még persze az egyetemisták létszáma); a várthoz képest jobb időjárás (tudom, ez bármikor változhat, de azért jó volt nagyokat sétálni napsütésben!); gyönyörű, sűrű és burjánzó növényzet. És olyan finom sörök, amikről még életetekben nem hallottatok (ld Doggy style) - mondja ezt Boldi. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése