Nőkért dolgoznak - szubjektív beszámoló angliai nőszervezetekről 1. Bristoli kezdetek

Gondoltam, tovább szűkítem az olvasóközönséget azzal, hogy ezt a témát is bedobom a blogon. De tudom, hogy vannak egy páran, akiket érdekel, és akiknek meg is ígértem a beszámolót jó rég, úgyhogy igyekszem egy sorozatban beszámolni arról, mit tapasztaltam azoknál az angliai nőszervezeteknél, akikkel kapcsolatba kerültem fizetett avagy önkéntes munkám során.

Nagyon nem posztmodern módon időrendben fogok haladni, vagyis azzal kezdem, akiket először ismertem meg. Már 2012 őszén, amikor még csak 3 hónapra szólt a kiküldetésünk, próbáltam kapcsolatba kerülni szervezetekkel, akiknek tudnék dolgozni valami női témán. Az önkéntes munka azonban nem olyan egyszerű, a legtöbb helyre nem lehet csak úgy beállítani, hogy "Helló, itt vagyok nagyon lelkesen, szeretnék valami jót csinálni az emberiségért, dolgozhatok veletek?" A legtöbb szervezet konkrét munkákra keres önkénteseket, és ezeket állásként meghirdeti civileknek szóló, vagy általános álláskereső honlapokon, mint pl. ez és ez. Olyan szervezetek, akiknek rendszeresen szükségük van nagyobb mennyiségű önkéntesre - pl. segélyvonalat működtetnek - évente néhány alkalommal hirdetnek és akkor összeszednek annyi önkéntest, amennyire szükségük van. Szóval hiába vártam, hogy azok a szervezetek hirdessenek, akiket kinéztem magamnak (írtam is nekik, de ugyanezt válaszolták, mint amit most leírtam). Közbejött a már említett közösségfejlesztő képzés, úgyhogy amikor februárban visszajöttem, mentem csak el egy bristoli nőszervezethez interjúra. A nevük Survive és családon belüli erőszak áldozataival - nőkkel és gyerekekkel - foglalkoznak. Az interjún nyilván nem voltam sem ijesztő, sem tök hülye, mert felajánlották, hogy legyek az önkéntesük, persze egynapos képzésen is részt kellett vennem, hogy megismerjem a szervezetet, a témát, amivel foglalkoznak, és persze ők is jobban megismerjenek engem. A képzés után megkérdezték, mit csinálnék szívesen azok közül, amely munkákban most szükségük van plusz emberre. Mivel én nem éreztem alkalmasnak magam arra, hogy ügyfelekkel foglalkozzak, vagy a segélyvonalon beszéljek a telefonálókkal, a közösségi média jelenlétük javításán kezdtem ügyködni az egyik menedzser mellett. Ettől kezdve heti egyszer bementem fél napra az irodába - vagyis inkább kimentem, mivel az Kingswoodban van, ami érdekes módon hivatalosan nem is Bristol része, persze az, egyik külvárosa, busszal utaztam oda. A szervezet amúgy egy olyan épületben székelt, ahol rajtuk kívül még sok más civilnek volt irodája, valami régi birtok épületei lehettek, és volt benne artistaiskola is, néha láttam az ablakból a kertben felállított trapézon lógni az artistatanoncokat.

Szóval elkezdtem önkénteskedésemet a Survive-ban, amit egészen októberig végeztem. A szervezet éppen új honlapot csináltatott, ahhoz is segítettem szövegeket írni (pl. önkéntesektől remek idézeteket arról, miért olyan szuper itt dolgozni), meg két Facebook és Twitter kampányt dolgoztam ki nekik. Később bejött egy másik típusú munka is, amit még jobban élveztem. A szervezet 2013-ban kezdett el egy prevenciós programot iskolákban: workshop sorozatot vittek középiskolai csoportoknak párkapcsolati erőszak, bántalmazó és egészséges párkapcsolatok témában. Ebbe én is bekapcsolódtam és volt szerencsém ott lenni az egyik suliban 3 alkalommal a workshopokon. Illetve nyáron az egyik lánnyal, aki ezt csinálta, közösen tartottunk szintén 3 alkalmas foglalkozás-sorozatot a Prince's Trustnál hártányos helyzetű lányoknak.
De most már itt az idő, hogy bemutassam magát a Survive-ot, mivel abból szerintem sok minden kiderül arról is, hogyan működik és mit csinál egy ilyen típusú nőszervezet Angliában.
Azt még hozzá kell tennem, hogy nem véletlen az, hogy a Survive Kingswoodban van, mivel elvileg - a telefonos segélyvonalat leszámítva - nem Bristol a hatókörzetük, hanem Dél-Gloucestershire. Ezért kellett marha messze lévő iskolába menni a workshopokat tartani, mivel kifejezetten Bristol környéki suliknak nyújtották ezt a szolgáltatást.

Tehát a Survive már legalább 30 éve működő szervezet, és afféle komplex szolgáltatást nyújt családon belüli illetve párkapcsolati erőszak áldozatainak. Amikor én ott voltam, kb 25 fizetett munkatársuk volt, ebből persze sokan részmunkaidősök, beleértve menedzseri szinten lévő kollégákat is. Emellett vannak az önkéntesek, ennek a pontos számát nem tudom, de az is lehet 10-15. Csak nőket vesznek fel, erre lehetőséget ad nekik az Egyenlőségi törvény. Bár utóbb az iskolai programhoz úgy tudom, kerestek férfi önkénteseket is, mivel maga a program is vegyes csoportoknak szól.
Támogatóik alapvetően a helyi önkormányzat, nagyobb, civileket támogató alapok, és persze helyi adományozók - cégek, magánszemélyek.

Nyomok nektek egy kis stockfotót,
az ilyen alakzatos-szövegeset általában szeretik a nőszervezetek és támogatóik

A komplex szolgáltatás azt jelenti, hogy egyrészt segítik az áldozatokat információszolgáltatással és lelki segéllyel, erre van a telefonos segélyvonal, illetve az információs napok közösségi helyeken, amit rendszeresen megtartanak nem csak Bristolban, hanem a környező kisvárosokban, falvakban. Ezen kívül van IDVA szolgáltatásuk (Independent Domestic Violence Advisor), ami személyes segítségnyújtás, nem csupán lelkisegély, hanem konkrét jogi segítség is. Az IDVA, ha kell, elkíséri az áldozatot a bíróságra, vagy segít segélykérvények megírásában, stb. Újabban van IDVA szolgáltatás az egyik helyi kórház baleseti osztályán is, mivel itt sajnos gyakran találkoznak konkrét áldozatokkal nem sokkal a fizikai bántalmazás után. Ezen kívül van támogató csoport is azoknak, akik már túlvannak a bántalmazó kapcsolaton, és szeretnék elkerülni, hogy legközelebb hasonlóba kerüljenek bele. Aki igényli, kaphat segítséget a szülői feladatok ellátásban, ami nehéz tud lenni, amikor az ember egy bántalmazó kapcsolatban él, vagy éppen kiszállóban van belőle. (Ez a program apáknak és nevelőapáknak is igénybe vehető.) Azoknak az áldozatoknak, akik elhagyni kényszerülnek az otthonukat, 3 menedékotthont működtetnek, úgy emlékszem, összesen egyszerre 16 nőnek tudnak helyet adni, ebből egy egyedülállóknak, a másik kettő gyermekes nőknek elérhető. Ezekben a menedékotthonokban változó időt, de általában fél-1 évet töltenek a nők. Amíg itt vannak, szintén kapnak támogatást, plusz jár hozzájuk egy munkatárs, aki a gyerekekkel foglalkozik, programokat szervez nekik. A párkapcsolati erőszakkal foglalkozó szervezeteket tömörítő nemzeti ernyőszervezet csinált egy remek oldalt gyerekeknek, akik menedékotthonba kényszerülnek menni az anyjukkal, hogy megmutassák, mi is vár ott rájuk, milyen az élet egy ilyen helyen. Ezt érdemes megnézni, mert számunkra is sok minden kiderül.
A bántalmazást tapasztaló és átélő gyerekeket külön programmal is segítik, ez a Back on Track, amit két külön korosztálynak is szerveznek. És emellett van ugye az új iskolai program, ami a megelőzésre fókuszál és megpróbálja megmutatni a fiataloknak, mi a különbség az egészséges és bántalmazó párkapcsolat között, hogyan ismerjék fel a figyelmeztető jeleket, mit tegyenek, ha bántalmazás éri őket vagy hogyan segíthetnek barátjukon, ha az ilyen helyzetbe kerül.
Azt hiszem, ez a leírás ráillene viszonylag sok angliai szervezetre, ami párkapcsolati erőszakkal foglalkozik, igaz, talán nem mindegyik működtet maga menedékotthonokat, de a többi szolgáltatás általában megtalálható a tevékenységük között.

Mivel a fizetett munkám Londonba szólított, én búcsút vettem a Survive-tól, de a sorozatot folytatom majd egy itteni nőszervezet bemutatásával, amelynek munkatársa lettem.