Brit bangladesi nők 5. Még egyszer a kultúráról

Ez az utolsó bejegyzés, úgyhogy kicsit vegyes lesz, ami még eszembe jut, igyekeztem tematikusan rendszerezni.

Az Iszlám 5 alappillére: hitvallás, ima, böjt, zarándoklat, alamizsna

Brit bangladesi nők 4. Nemi szerepek

Gondolom, sokan feltételezik, hogy a brit bangladesi kolléganőim sokat küzdenek a hagyományos nemi szerepelvárásokkal. Vagy hogy az ő társadalmuk konzervatív a nemi szerepeket illetően, akár kulturális, akár vallási okokból. Ez persze igaz is meg nem is. Írtam már a szervezett házasságokról, vagy a ruhákról, amiket viselnek. Persze e szempontból sincs egyformaság, és egy csomó más dolog tekintetében pedig modern társadalomban élnek ők is (amennyiben a modern = nemek egyenlősége, nemi szereplehetőségek sokszínűsége).

A Vörös Ház - William Morris lakóhelye Bexleyheathben

Bocsánat, hogy több hónapig távol voltunk, most egy kis könnyű darabbal kezdenénk újra a blogírást...

Nézegessetek fotókat a Red House-ról, amit nemrég tekintettem meg egy nálunk lakó vendégnek köszönhetően - én már terveztem egy ideje, hogy megnézem, de a lustaság mindig közbeszólt, most viszont megteremtődött a megfelelő alkalom is.

Brit bangladesi nők 3. A bevándorlók kultúrája

Folytassuk a sorozatot a kultúra bemutatásával (bármi is legyen az). És kezdjük a szerelem, házasság témakörével!
A közvetlen kolléganőim változatos kis csapat volt, különböző életkorú és élethelyzetű nők kis csoportja. Volt köztük házas, több gyerekkel, köztük már kamaszokkal, aztán házas kisebb gyerekekkel, meg viszonylag friss házas (30 évesen ment férjhez), de még gyermektelen, és több egyedülálló is. Utóbbiak közül páran, főleg az idősebbek (30-as éveik közepén) időnként gúnyolódtak saját magukon, hogy vénlányok. De érdekes módon nem jött ez elő sokszor, hogy nekik férfit/férjet kéne szerezniük, vagy ilyesmi. Csak a legfiatalabbat cukkolták időnként, ha valami férfiről beszélt, hogy tetszik-e neki. Aztán hogy ez miért volt így, annak több oka lehet, mivel most nemrég megtudtam, az egyik kollégám férjhez ment, miközben másfél hónapja erről még nem is beszélt semmit. 

Brit bangladesi nők 2. Öltözködés

A bangladesi kollégáim öltözködéséből elsőre mindenkit legjobban a fejkendő viselet érdekel, úgyhogy először erről írok. 

Először is tisztázzuk a muzulmán nők által viselt hagyományos testfedés különböző formáit és elnevezéseiket. Ezek amúgy részben vallási, részben kulturális/földrajzi/nemzetiségi meghatározottságúak. Vagyis: a muzulmán vallás a legtöbb forrás szerint csak azt írja elő, hogy a fejet kell betakarni (hm, ez azért más vallásokban is jelen van, ugyebár), illetve a nők visszafogottan öltözködjenek ismeretlen, azaz nem rokon férfiak előtt. A többi extra eltakarás már az én benyomásom szerint személy-, kultúra-, fundamentalizmus-szint-függő. Nyilván mindig vannak emberek, csoportok, akik bizonyos dolgokat a vallással magyaráznak.

Újabb tapasztalat az angliai demokráciából

Még bristoli évünk alatt Boldi egész sorozatot szentelt a helyi demokrácia témájának, a polgármesteri kampány és a független mozgalom bemutatásának. Ennek darabjait itt és itt és itt meg itt meg itt meg itt találhatjátok, szerintem érdemes végigolvasni annak, akit érdekel a (helyi, városi) politika.

Most pedig nekem sikerült tapasztalatot szereznem az itteni demokratikus folyamatokról, méghozzá úgy, hogy szavazóbizottsági tag voltam a helyi önkormányzati és EU-s választásokon.

Brit bangladesi nők 1. Étkezés

Azt gondoltam, kezdem egy ilyen könnyedebb kis témával, az evéssel, ételekkel. Az én kolléganőim ettek mindenféle ételt, persze volt, aki inkább hagyományos ázsiai kaját, de nem kizárólagosan. Volt, aki maga főzött otthon, sőt, nemcsak magának, hanem esetleg idősebb rokonoknak is. Volt viszont olyan is, aki nem igazan tudott főzni, és pláne azok, akik rokonokkal, szülőkkel vagy anyóssal-apóssal laknak együtt, viszonylag ki voltak szolgálva ilyen tekintetben. Volt olyan kollégám, aki panaszkodott, hogy unja már a sok rizst, változatosabban kéne főzni, a férje nem akarja ugyanazt enni több napon keresztül, stb. Sokszor voltak közös ebédelések, akár az otthonról hozott maradékot ettük együtt, akár a környéken vettünk valamit. (Nekem volt egy kedvenc helyem, ahova más is jött velem időnként, egy egészen egészséges kajákat árusító hely, spanyolok működtették azt hiszem, sokféle salátával, vega kajával.) 

Egy új sorozat – Brit bangladesi nők

Fél éven át Londonban egy olyan szervezetnél dolgoztam, amit bangladesi nők alapítottak 26 évvel ezelőtt, és aminek az egyik fő profilja még ma is a londoni bangladesi nők támogatása. Ezért aztán a munkatársak között is sok bangladesi származású nő volt. Ez nekem nagyon érdekes tapasztalat volt, mivel korábban sosem kerültem kapcsolatba ázsiai nőkkel (férfiakkal sem), pláne nem muzulmán ázsiaiakkal. Szóval kicsit tartottam is tőle meg persze kíváncsi is voltam, milyen lesz ott dolgozni. Fél év persze nem olyan sok, de azt hiszem, azért tanultam pár dolgot tőlük-róluk, és azt gondoltam, ez talán másnak is érdekes lehet. Ezért indítok egy kis sorozatot arról, milyennek is láttam én őket, és miket tudtam meg a velük és más kollégákkal folytatott beszélgetésekből. 

Fanni és Boldi Londonba költözik 2.

Jó, csaltunk, az előző rész nem is a költözésről szólt... Úgyhogy akkor majd most.

Ott tartottunk - ha még emlékszik az a néhány ember, aki a 10 kattintást produkálta a bejegyzésünknél (nektekseírunkmitöbbet!!!) -, hogy Fanni megkapott még egy melót és most már muszáj volt abbahagyni az ingázást, Londonba kellett költözni, már csak anyagi megfontolásokból is. 
Ami vicces, mert persze London drágább, mint Bristol, de az még drágább, ha egyszerre két városban tartasz fenn otthont és utazol heti vagy napi (??) szinten. (Nem röhög, van aki tényleg napi szinten ingázik London éa Bristol között!) Amúgy a heti szintű utazás is fárasztó volt kissé, a két város 3, csúcsforgalomban inkább 3,5 óra buszútra van egymástól (a vonat amellett, hogy nem sokkal rövidebb, iszonyatosan drága).

Egyszóval felgyorsultak az események, és mivel mi egész jól abszolváltuk ezt az átköltözést, gondoltuk, megmondjuk, hogyan is kell ezt csinálni. Következzenek a jó tanácsok, Sue Townsend, az örökbecsű Adrian Mole alkotója stílusában, aki sajnos nemrég itthagyott minket. (Olvassátok el A nő, aki egy évig ágyban maradt című könyvét, idén jelenik meg magyarul, elég mókás. Mi egy bristoli ház kerítéséről jutottunk hozzá.)

Nőkért dolgoznak - szubjektív beszámoló angliai nőszervezetekről 2. Egy kelet-londoni nőszervezet

Folytatom a sorozatot, immáron egy londoni szervezettel, akiknél 6 hónapot dolgoztam. Nekik köszönhetem, hogy elkezdtem ingázni Bristol és London között. Szerencsére másfél hónap után a kissé fárasztó ingázás megszűnt és átköltöztünk Londonba, amúgy egy másik munkának köszönhetően. 

A nőszervezet, amely az első angliai fizetett munkámat adta, már 26 éves. Tavalyelőtt nagy ünnepség volt a 25. évfordulón, most mondjuk épp úgy tűnik, közel áll a megszűnéshez, de erről nem fogok részletesebben írni. Helyette inkább arról, mit csináltak ők, hogyan segítették a nőket és mi volt az én feladatom a szervezetnél.

Nőkért dolgoznak - szubjektív beszámoló angliai nőszervezetekről 1. Bristoli kezdetek

Gondoltam, tovább szűkítem az olvasóközönséget azzal, hogy ezt a témát is bedobom a blogon. De tudom, hogy vannak egy páran, akiket érdekel, és akiknek meg is ígértem a beszámolót jó rég, úgyhogy igyekszem egy sorozatban beszámolni arról, mit tapasztaltam azoknál az angliai nőszervezeteknél, akikkel kapcsolatba kerültem fizetett avagy önkéntes munkám során.

Fanni és Boldi Londonba költözik 1.

Vagyis költözött, mivel már itt vagyunk több, mint két hónapja. De most leírjuk nektek, hogy történt mindez.

Telefonon

Cseng a magyar mobilom. Ismeretlen szám.

Több mint egy évünk Bristolban

Bocsánatkéréssel kell kezdenünk, mivel már három hónapja nem írtunk ide. Eleinte még volt is kifogásunk: a sűrűvé vált november-decemberi események (ezekről majd beszámolunk a következő posztokban), de az elmúlt hetekben már csak azt hiszem, szimplán lusták voltunk. Pedig egyre gyűlnek a bejegyzés-témák, valahogy ezzel egyenes arányban nő lustaságunk, hogy mindezen témákat meg is írjuk. De megpróbálunk erőt venni magunkon, mivel meghatott, hogy 3 hónap hallgatás után is vannak, akik ránéznek időről időre a blogra, nyilván reménykedve. Nekik akarunk reményt adni.